Az az alig ötpercnyi út az önkormányzat
műszaki osztályától fel a dombra,
át a kis hídon – jobb felől a középkori
rom, bal felől a Főiskola, egyik kezemben
aktatáskám, a másikban a kuka
Ez utóbbi vadonatúj, zsíros, matt fényű darab,
testén szinte frissek még a fröccsöntés hegei,
míg viszem, teteje elégedetten kaffog,
ki hitte volna, hogy saját házam, hozzá kertem,
mi több, a kertben kukám lesz, cipelem
tulajdonosi státuszom bizonyítékát, nehéz
és főleg ormótlan teher, lábamhoz csapódik,
kissé eltartom magamtól, így meg az alkaromat
teszi próbára
Közben lelki szemeim előtt feltornyosul
mindaz a szemét, melyet az eljövendő évek
során beletöltögetünk majd, impozáns halom,
szinte feldolgozhatatlan
Utazom felfelé a dombra evvel a hengeres,
matt fekete tárggyal, viszem felfelé, visz
felfelé, mint utasait ama bizonyos üreges
ágyúgolyóbis a Holdra a Verne-regényben
János Lackfi (Budapest, Hungría, 1971). Docente. Poeta, dramaturgo, traductor y fotógrafo. .